„A hivataloknak, az önkormányzatnak, az önkormányzati képviselőknek és a polgármesternek az a dolguk, hogy elintézzék
a kerület lakóinak ügyeit, és könnyebbé, jobbá tegyék az életüket.”

Salgótarjánban születtem, a Pécsi Tudományegyetemen szereztem HR menedzsment diplomát, majdnem húsz évig a saját kisvállalkozásaimból éltem. Négy gyermekem van. Egy bő évtizede költöztünk Ferencvárosba, nagyjából azóta foglalkozom közélettel. 2014-ben az Együtt jelöltjeként kerültem be a kerületi képviselő-testületbe.

Illatos úti méregtelep

Amint képviselő lettem, szembesültem az Illatos úti méregtelep szennyezésének és veszélyének mértékével. Megdöbbentem és először természetesen Bácskai polgármesterhez fordultam. Tehetetlen volt, ahogy az összes hatóság, sőt még Tarlós István is. Mindegyikhez elmentem.
Az egész korrupt rendszer annyira kézi vezérlésű, hogy csak akkor mozdul, ha Orbán Viktor hoz döntést. Ezért addig hajtottam az ügyet, amíg eljutottam a miniszterelnökig és elértem nála a vészhelyzet elhárítását.

Parkolási maffia

Senki előtt nem volt titok, hogy a parkolási pénzeket ellopják, de eközben a csókosoknak ingyen parkolást biztosító VIP-listát állítottak össze. Mivel az elkövetők a fideszes maffiaállam részei, ezért a hatóságokban sajnos nem bízhatunk.
Természetesen feljelentést tettem az összes illetékes helyen, de valamilyen ürüggyel mindig elkerülték a nyomozást.
Kizárólag a részletek nyilvánosságra hozatalával tudtam eredményt elérni, mert csak az hat rájuk, ami a hatalmukat veszélyezteti. A bizonyítékok bemutatása után végre megszavazták a parkolást üzemeltető céggel kötött szerződés felbontását.

Ingatlanmutyi

Önkormányzati lakások tucatjainak bérleti jogát játszották át fideszes haveroknak. Aztán eladták nekik kedvezményesen,
ők pedig sokszoros haszonnal továbbadták. Volt olyan lakás, amit még ki se utaltak, de a fideszesek ismerőse már hirdette a piacon. Miután több eset nyilvánosságra került, megváltozott a gyakorlat, a kiutalt lakásokat ma már nem lehet rövid időn belül megvásárolni és értékesíteni.

A ráckevei (soroksári) duna-ág szennyvíztisztító telepe

Minden esőzés alkalmával négy kerület fekáliája öntötte el a környéket. Elértem a Ráckevei (Soroksári) Duna-ágat súlyosan szennyező szennyvíztelep kapacitásának bővítését. Ennek köszönhetően sokkal kevesebb szennyvíz folyik a Dunába.

Az Aszódi úti lakótelep közvilágítása

Elintéztem a közvilágítás helyreállítását a kerület vezetése által több szempontból is elhanyagolt Aszódi úti lakótelepen.

Megszűnt a prostitúció a vágóhíd utca környékén

Pár éve a Vágóhíd utca környékén lakók még a köztéri prostitúció növekvő mértékére panaszkodtak. Ezért kezdeményeztem közterületi kamerák telepítését és az addiginál sűrűbb rendőri járőrözést. Ezek azóta meg is valósultak, az utcalányok pedig elkerülik a lakóövezetet.

Krízishelyzetbe került gyerekek segítése

A kerületben működő Zöld Kakas Líceum krízishelyzetbe került gyerekek középfokú oktatását biztosítja. A lakhatásukat időlegesen elvesztett gyerekek elszállásolásához lakásra volt szükségük. Ezt a polgármester képtelen volt biztosítani, ezért a szakminisztériumnál intéztem el a támogatásukat.

A nehru part felújítása

Kiharcoltam a Nehru part évtizedek óta halogatott felújítását.

Képviselőségem ideje alatt a következő helyi ügyeken dolgoztam:

  • Elértem, hogy az Illatos úti Budapesti Vegyi Művek telepéről elszállítsanak és megsemmisítsenek 2500 tonna 10 éve ott tárolt életveszélyt okozó vegyi hulladékot.
  • Elértem, hogy végre hozzákezdjenek a Nehru Part felújításához, nagyobb gondot fordítsanak a kerület játszótereinek karbantartására.
  • Elértem, hogy  a Fehér Holló utca környékén térfigyelő kamerákat telepítsenek és gyakoribb rendőr-járőrözés legyen, így megszűnt a prostitúció a lakóházak környékén.
  • Elértem, hogy fogyatékossággal élő, de otthonukban gondozott gyerekek szülei néha levegőhöz jussanak, az önkormányzat segítségével lehetőséget kaptak a gyerekek átmeneti elhelyezésére, így egy évben néhány napot „szabadságon tölthetnek”.
  • Megakadályoztam hogy szobrot emeljenek a kerületben egy rasszista, fajvédő, rossz emlékű politikusnak.
  • Segítséget kértem a Zöld Kakas Líceumnak gyermekek számára kialakítandó Krízisotthonhoz az EMMI-től.
  • Nyilvánosságra hoztam a kerület által eltitkolt ügyeket:
  • Óvodai sikkasztás;
  • Parkolási bevételek magáncégbe való áramoltatása;
  • EU-s projektek szabálytalanságai miatt kiszabott büntetés;
  • Közbeszerzési szabálytalanságok miatti büntetés;
  • Vidéki fideszeseknek juttatott lakások;
  • A kerület legértékesebb ingatlanjainak off-shore cégek kezébe történő átjátszása.
  • Civilekkel, pártok képviselőivel közösen a helyszínen akadályoztuk meg az Orczy-Kert nyolc egészséges fájának kivágását.
  • Több száz aláírást gyűjtöttünk és adtunk át Kocsis Máténak, kérve az Orczy kertben folyó nagyberuházásról tisztességes tájékoztatást az érintett kerületek lakóinak.
  • Minden évben szemétszedési akciókat szervezünk, elvégezve az elégtelenül működő önkormányzati cég munkáját.
  • Aláírásokat gyűjtöttem azokhoz a javaslatokhoz, amelyekkel Gegesy Ferencet és Závada Pált kitüntetésekre jelölték a kerület lakói.
  • Felkaroltam kutyatartók gondjainak megoldását.
  • Javasoltam napvitorlák elhelyezését a játszóterekre.

Mit várhatnak tőlem:

  • A lakókörnyezet rendben tartása.  Tiszta, gondozott utak, járdák, parkok, zöldfelületek.
  • A civil kezdeményezések támogatása kulturális, városvédő-szépítő, természet- és állatvédő ügyekben, az élhető városért.
  • Ferencváros váljon Budapest kulturális negyedévé!
  • A lakóközösségeknek sokkal több támogatást kell kapniuk a társasházak felújításához, 5 éven belül ne legyen komfort nélküli lakás!
  • Egyetlen házban se lehessen gond egy lift beszereltetése.
  • Tiszta, átlátható, igazságos lakásgazdálkodás.