Október 23-i megemlékezés

, Önkormányzati választás 2019

Tisztelt megemlékezők,

Kedves ferencvárosiak!

 

Köszönöm, hogy itt vagytok és köszönöm, hogy lehetővé tettétek azt, hogy nemzeti ünnepünk alkalmából én szólhassak hozzátok.

Ritkán fordul elő a történelemben, amikor egy hosszú, elnyomással, megfélemlítéssel, sokszor fizikai erőszakkal teli időszak végén, az emberek a hatalom legnagyobb meglepetésére kimondják: eddig, és ne tovább! Adjátok vissza a szabadságunkat! 1848. március 15-én reggel senki sem gondolta komolyan, hogy a márciusi ifjak szervezte megmozdulások eredménye a polgári jogegyenlőséget előkészítő forradalom lesz. A hatalom képviselői tehetetlenül álltak a történtek előtt, s mire felocsúdtak, április 11-én már független kormánya volt az országnak. 112 évvel később a magyar emberek ismét megszólaltak: Elég volt! Adjátok vissza a szabadságunkat! És 1956. október 23-án reggel alig akadt olyan ember, aki elhitte volna, hogy a szovjet mintájú kommunista diktatúra estére megremeg, azután néhány napon belül darabjaira hullik szét. És az elnyomó hatalom emberei már nem tudták visszafordítani a történelem kerekét. Megtették helyettük a szovjet tankok és a sok százezres szovjet hadsereg, amely ellen sok ezer fiatal szerte az országban és Budapesten készen állt arra, hogy akár az életét is feláldozza. A forradalom kirobbanásától kezdve egészen az ellenállás utolsó napjáig ferencvárosi fiatalok és idősek, értelmiségiek és munkások óriási szerepet játszottak az események alakításában. Ott voltak a Bem szobornál és ott voltak a Kossuth téren, ott voltak a Magyar Rádió székházánál, amikor az első lövések eldördültek, és az elsők között voltak akkor is, amikor fegyvert kellett szerezni és felkelőcsoportokat szervezni. A Kálvin tér, a Ráday utca, a Bakáts tér, a Ferenc körút vagy az Üllői út mind ismert 56-os helyszínek.

A legendás Kilián laktanya világszerte az újságok címlapjain szerepelt.

A szabadságharc első két hetének harci sikerei döntő mértékben a környező VIII. és IX. kerületi civil harcosok érdeme volt. A három legjelentősebb IX. kerületi fegyveres csoport, az Angyal István vezette Tűzoltó utcaiak, a Wágner István által irányított Berzenczey utcaiak és a Tompa utcaiak, akiknek Bárány János volt a vezetőjük, november 8-ig harcoltak. Budapesten az utolsó lövéseket a IX. kerületben adták le a felkelők akkor, amikor város szerte már felszámoltak minden ellenállást. A szabadságharc leverése után a forradalmárokra a megtorlás bizonyossága várt, de a ferencvárosi felkelők vezetői közül sem Angyal István, sem Bárány János nem menekült, bár tudták, hogy halál vár rájuk. A kivégzettek mellett a felkelők szinte mindegyike végigszenvedte a rá szabott büntetést, volt, aki 15 évet, volt, aki 20 évet töltött börtönben. De mindannyian tudták, hogy az igazság és a szabadság mindennél fontosabb. Velük együtt mondhatjuk ma is: nincs fontosabb, mint őszintén, félelem, elnyomás és hazugság nélkül élni, a kimondott igazságnál pedig nincs erősebb fegyver.

 

 Az 1990-es rendszerváltozás után mindenki 1956 örökösének kiáltotta ki magát, de mint a magyar történelemben oly sokszor, a különböző politikai erők a saját pecsenyéjüket sütögették a forradalom parazsánál. A Petőfi-körös Litván György és Pongrácz Gergely, a Corvin köz rettenthetetlen katonája, szemben állt egymással. Eörsi Istvánt, Mécs Imrét és Göncz Árpádot kollaborációval rágalmazták olyanok, akik valóban kollaboránsok voltak. A NER-nek nevezett jelenlegi rendszer és hívei sok mindenben elfordultak attól, amit 1956-ból ünnepelnünk érdemes.

Például a bátorságtól, és a szabadságszeretettől.  De itt, Ferencvárosban büszkén mondhatjuk, hogy mi nem. Mi bátrak vagyunk és szeretjük a szabadságot.

 

Hajrá Ferencváros! Éljen Ferencváros!

Korábbi bejegyzések